Hírek

Elérhetőségek

SAJTÓKÖZLEMÉNY HUMÁN SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE A NYÍRADONYI JÁRÁSBAN CÍMŰ PROJEKT INDÍTÁSA

 Akadálymentes nézethet kattintson ide!

 

2018.június 8.

Nyíradony Város Önkormányzata konzorciumi partnereivel támogatást nyert az EFOP-1.5.3-16 Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben című felhívás keretein belül. Az EFOP-1.5.3-16-2017-00077 kódszámú, összesen 9 konzorciumi taggal rendelkező projekt 482, 73 Millió Ft vissza nem térítendő, Európai Uniós támogatást fordíthat a humán közszolgáltatások terén jelentkező szakemberhiány enyhítése mellett, a hátrányos helyzet csoportok javára az érintett településeken.

 

A fejlesztés célja egyrészt olyan képzések, ösztönző programok megvalósítása, amelyekkel enyhíthető a humán közszolgáltatásokban jelentkező szakemberhiány, másrészt a településeken élő hátrányos helyzetű csoportok felkészítése a foglalkoztathatóságra, munkaerő-piacon való megjelenésre. Harmadrészt pedig a helyi kisközösségek társadalom-szervező szerepének megerősítése a közösségfejlesztés által, valamint a vidék megtartó képességének növelése, a kultúrák közötti párbeszéd erősítése. A konzorciumot magában foglaló 8 településen – Nyíradony, Vámospércs, Nyírmártonfalva, Nyírábrány, Nyíracsád, Álmosd, Fülöp és Bagamér – az elkövetkező 24 hónap során a humán szolgáltatások fejlesztése érdekében képzések, szakmai workshopok kerülnek megszervezésre, a foglalkoztatás növelését egyéni fejlesztési folyamatok, mentorálás és pályaorientációs foglalkozások segítik. A helyi kisközösségek szerepének növelését családi napokkal, egészségfejlesztő rendezvényekkel és klubfoglalkozások indításával szeretnék a települések elérni, amelyhez a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat – mint kilencedik konzorciumi tag - programjai is hozzájárulnak. A vidék megtartó képességét települési ösztöndíjjal, lakhatási támogatással, a kultúrák közötti párbeszédet pedig helyi nemzetiségi napokkal kívánják elősegíteni. A fejlesztés eredményeként 45 fő szerezhet szakmát, 15 fő pedig támogatott foglalkoztatásban is részesülhet.

 

A projekt tervezett fizikai befejezése: 2020. március 31.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretin belül valósul meg.

A projektről bővebb információt a https://nyirabrany.asp.lgov.hu/sajtokozlemeny-human-szolgaltatasok-fejlesztese-nyiradonyi-jarasban-cimu-projekt-inditasa

oldalon olvashatnak.