Nyírábrány
(A leírás 2001-ben készült a házról: - szerző Pataky Emőke)
Hajdú – Bihar Megye nyírségi nagy falujának utolsó földháza. Felfedezésének csodája 2001 nyarán történt meg Pataky Emőkével (építész, műemlékvédelmi szakmérnök, területi népi műemléki felügyelő). A ház akkori lakója, a 96 éves Tuss Jánosné, Mari néni több mint 200 évesnek mondta az ősi családi fészket. A nagyszülők a családi hagyományokból 5 generáció emlékét hagyták örökül.
„A háromosztatú, alföldi-típusú lakóház kis magaslaton épült, földtöltés és kis árok veszi körül. Alulra szélesedő, 60-70cm-es földfalát valaha vasvillával rakták, átforgatott, döngölt földalapra, ütögetve, nyesegetve – mesélte Mari néni – a sarkokon 1-1 oszloppal, másutt husánggal megerősítve. Sosem volt vizes. ”
Mester- és keresztgerendás sárborítású deszkamennyezete fölött szarufás, két végén kontyolt nyeregtető áll, melyet szalma híján vegyes sás-gyékény-szalma fedés borít. A pitvar fölött padfelbúvó, hátul balra sütőpadka kemenceszáj előtt. Fölötte szurtos paticsfalú szabadkémény áll, vasfedeles deszkafejjel. A háznak tornáca nincs, de nagyobb az eresze, alatta a háztőnél a föld padkán esőben is lehetett szárazon üldögélni.
Az utcai homlokzat egy ablakos, a hátsó falban is van egy elfalazott ablak. Az oldalkertre a szobák 1-1 ablakkal néznek, a pitvarajtó tölgyfa, fordítós kovácsszárral, előtte faragottvégű lécverőce. Kívülről a ház fehérre meszelt. Kerítéssel, a verőcével leválasztott előkertjében hatalmas akácfa rejtegeti a házat virágos oldalkertjében eperfa árnyékolja, portáján valaha gazdasági épületek álltak, minden volt, - mondta mari néni. „
Az alföldi paraszti földépítészet ma már alig látható, szinte érintetlen darabja maradt meg Nyírábrányban, ahol nem is olyan régen még több hasonló ház állt és tűnt el szinte nyomtalanul. Félve e ház megsemmisülésétől is, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal azonnal ideiglenesen védelem alá helyezte, s ezzel együtt javasolta e régi földházat műemléki védelemre. Ma már országosan védett népi műemlék.
A ház idős tulajdonosa a következő évben elhunyt. A védelmi eljárást lefolytató népi műemlékvédelmi felügyelő néhány hét múlva a gémeskútnak már csak hűlt helyét találta. Sietni kellett, a lakatlanná vált gazdátlan házak – sajnos – veszélyhelyzetben vannak. Ekkor jelentkezett a helyi Önkormányzat, amely már előzetesen is segített Mari néninek háza fenntartásában. Tudatosan készítve elő eljövendő tájháznak megteremtését, megvásárolta a házat, tanácskozott a népi műemlékvédelmi felügyelővel a lépésekről, megrendelte a helyreállítási tervet, helyi erőforrásokat kezdett keresni a megvalósításra.
A helyreállítási terv készítője, Virányi Zsolt (építész, műemlékvédelmi szakmérnök) a károsodott falszakaszok megerősítését, a mestergerendák és hátsómennyezet javítását és pótlását, a tetőszerkezet és szalmafedés teljes felújítását, valamint az első szobai búboskemence rekonstrukcióját emelte ki fő feladatul. A helyreállítás hamarosan elindult a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és Műemlékek Állami Gondnoksága támogatásából. A lakóház felújítása 2 év alatt készült el a terveknek megfelelően. A helyreállítás költségvetése szerencsére lehetővé tette az épület megjelenéséhez illő utcai kerítés és az eltűnt gémeskút rekonstrukcióját is.
(A 2002. novemberi Szigligeti Nemzetközi Népi Építészeti Tanácskozáson elhangzott előadás utólag elkészített és kiegészítéssel ellátott leírása. Más szempontból megvilágítva elhangzott még Keszthelyen a KÖH rendezésében 2003. áprilisában, a Műemléki Világnap köszöntésére. Mindkét esetben a Hajdú-Bihar megyei népi építészeti fotókiállításommal egybekötötten, továbbá nyomtatásban megjelent a „Népi műemlékek helye az európai integrációban” című kötetben – az előadás szerzője: Pataky Emőke)
