Magyarország Kormánya a vészhelyzet során teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális szolgáltatásoknak a vészhelyzet során elrendelt működésének rendjéről szóló 88/2020. (IV. 5.) Korm. rendelet 8. §-a alapján, a rendelet hatálybalépésekor fennálló és a veszélyhelyzet alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság időtartamát, valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállását megállapító határozat hatályának időtartamát meghosszabbítja a rendelet hatályvesztésének hónapját követő második hónap végéig.
Amennyiben a koronavírus járvány következtében elvesztette munkahelyét és nem részesül semmilyen pénzbeli ellátásban ( melyet dokumentumokkal tud igazolni), és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult lenne, kérem szíveskedjen felhívni a Szociális ügyintézőt a 06-52-208-001/12 mellék telefonszámon hétfőtől - péntekig 8,00 és 12,00 óra között, ahol az ügyintéző az eljárással kapcsolatban felvilágosítást ad Önnek!
Tájékoztatom továbbá a lakosságot, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Nyíradonyi Járási Hivatal által folyósított ellátások időtartam is meghosszabbodik az alábbiak szerint:
- a vészhelyzet alatt lejáró közgyógyellátásra való jogosultság a vészhelyzet megszűnését követő napjától számított 90 nappal meghosszabbodik,
- az egészségügyi szolgáltatásra igénybevétele céljából megállapított jogosultság időtartama meghosszabbodik a vészhelyzet megszűnését követő második hónap végéig,
- az időskorúak járadéka, foglalkoztatást helyettesítő támogatás (FHT), egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás (EGYT), gyermekek otthongondozási díja és ápolási díj felülvizsgálatát a folyósító szerv a vészhelyzet megszűnését követő második hónap végéig fogja lefolytatni.
NAGY LAJOS
polgármester